faszom. írjak, vagy ne? hullámok törnek rám, de nem tudom elkerülni a nem írást, mert valamit csinálnom kell azzal, h üresedjen a fejem. túlcsordul, nem tudom kiüríteni. ha mostanában valakivel elkezdek beszélgetni, és ki akar jönni, akkor az lesz, h felbaszom szegény másikat, zavarba jövök, nem tudok kommunikálni tovább, terelek, meg ilyen szarságok.
az írással kapcsolatban annyit, h ha tetszik pár embernek, és kérdeznek, hozzászólnak, meg ilyenek, akkor annak örülök majd, de leszarom is. biztos, h minden kérdésre válaszolok. de nem is ez a lényeg, hanem h írni, írni, írni.
már régen gondolkodom ezen, az írás tárgyán, h mivel és h csináljam. tegnap este megnéztem a Californication első 3 részét. szó van benne a blog írásról. a Dácsovnihoz hasonlóan én is kimondom a dolgokat, csak még finomítani kellene rajta. aki ismeri a filmet az tudja, aki nem, az nézze meg, vagy ne. szerintem kevés ami benne van, de tetszik, mer ész nélkül pofázik. viszont ellentmondásos, mert akinek annyi esze van, h úgy adja elő magát, meg olyanokat mond, az a saját személyiségéről adhatna fejlettebb változatot, de ez mind a forgatókönyvíró és a rendező hibája. a Dács kurva jól játszik!
na, már el is kezdtem. fasza. ha ide tévedtél, és nem tetszik valami, vagy húzz el a picsába, vagy szólj be, és utána én is vissza, vagy kussolj, őrlődj magadban, gondold azt, h itt van még egy nagyképű unatkozó fasz, aki abban leli örömét, h leugat mindenkit. nem mondom, h nem igaz, azt se, h csak a fele, gondolj amit akarsz. a lényeg, h ha dühöd van, és bent tartod, magaddal baszol ki. úgyhogy írd, csináld (by P.)!!!!
magamról annyit, h 2x éves vagyok, sokmindenre szarok, magamra, a szerelemre, a családra és a barátokra nem. haverom rengeteg van, igaz barátom 5. értük mindent, tőlük semmit, a csajuk szent.
családom az első, különböző dolgokat nézve. de ez mind magánügy.
szerelem................elúszott. volt szerelmem, több, de persze nekem is volt egy, akit elbasztam. viszont nem fogok elvenni senkit csak mert rá vagyok szorulva a nem magányra. szeretem az egyedüllétet, és szeretem a szerelmem. nem szerelemmel, hanem csodálattal. fasz tudja, h mi lesz. ha semmi, akkor semmi. most lehet, h szt gondolod, h ezt azért írom, h magam nyugtassam. lófaszt! és nem azért tagadom most, h duplán nyugtassam magam, hanem mert ez az igazság. már sokszor lejátszottam ezt a fonalat. na mindegy.
fonál: na erre most nem tudok írni, pedig az előbb még volt valami.
ma semmit nem fogok csinálni, pont úgy, ahogy 3 hónapja egyfolytában. ja de, sportolási lehetőség nap van barátokkal és haverokkal. ezt kurvára szeretem. utána sörözés.
most elvileg gondolkodom. néha megy.
történt egy érdekes, de valószínűleg hétköznapi dolog 1 hete. be voltam baszva, mint az ökör, aszontam az egyik haver csajának, h megcsókolnám. nem tettem, mert nem vagyok fasz. erre ő aszonta, h menjek a munkahelyére x időben, és ott tudunk "beszélgetni". hűűű, gondoltam jól indul a hét. sms meg minden, kiderült, h tudja a barátja, mer elmondta neki, mer poénnak gondolta, én meg részeg fejjel nem vágtam le.
namost: ha nem volt komoly, h tehet ilyen ajánlatot egy lány? a dolgot egy nap szünettel monta el a barátjának, ami valószínűleg gondolkodási idő volt. biztos komolyan gondolta, és ezért kurvára ki fogom osztani. a barátja nekem esett egyik nap, h mit képzelek, természetesen kimagyaráztam magam, kérdőjelet hagyva a végén... nem akartam a lányra a szart zúdítani a háta mögött, ráadásul a barátjának mondva.
a lényeg, h az első lépés megvolt, tehát meg fogom baszni a csajt.
régen nem csináltam volna, de az fasság volt. egyik dolog, h kiderül, h a csaj baszható, és ha nekem az, akkor másnak is. a barátja biztos csalódik majd mindkettőnkben. ha képes megbocsátani a lánynak, akkor lehet, h még jobban szeretik majd egymást, ha nem, akkor kiderült a szar legalább. h nekem megbocsátana-e, azt egy: leszarom, kettő: örülhet, h megmutattam, h milyen a csaja, három: mérges lesz, esetleg meg akar verni...kit érdekel?
ha belegondolunk, igazából mindenki megtenné, csak a jóérzés tartja vissza az embereket ezektől a csúnya dolgoktól, meg nem akarják saját Maguk előtt bemocskolni Magukat. viszont ez nem mocskolás, hanem olyan, mint a kaja: kell. ha nem vagy éhes nem eszel, de ha odaraknak egy tál fincsi bármit, 100, h belekóstolsz, még ha csak egy kanállal is... aki fogyózik azt mondja, h most nem lehet, ezért inkább nem teszi, holott attól nem szedne fel semmi pluszt. inkább ezzel szedi fel, és ha nem bassza meg, akkor bánja majd, lehet, h egy életre, és dicsekvő meg egónövelő sztorinak jó lesz egy társasági beszélgetésben, h neki lett volna alkalma, de nem tette, mert van benne tartás, meg önfegyelem, meg ilyen rohadt nagy szarságok.
büdös nagy lófaszt!
baszd meg, aki engedi, és baszasd meg magad azzal, akivel akarod, a körülmények helyzettől adottak, vagyis h titok marad, vagy nem.
mindenkinek vannak titkai. (na erről is sokat tudnék írni, de most nincs kedvem)
remélem az egyszerű emberek számára is lejött, de magyarázatként leírom, h nem a baszásról beszélek, hanem mindenről. tedd meg, amit szeretnél. kinek ártasz vele, azt mérlegeld, ha akarod, ha nem, olyan leszel, mint én: csak annak nem ártok, akit szeretek. aki nem érdemli meg, azzal is szívesen kibaszok, mert nem tudom, h ő mit tenne fordított helyzetben. akit viszont szeretek, azzal azért nem, mert tudom, h ő sem tenné.
magyarázat erre: nem direkt csinálom, nem vagyok Sebastian (Kegyetlen játékok 1.), nem élvezem a köcsögösködést. ez csak egy részlet az átlagos életemből, amin próbálok javítani, izgalmasítani, fordulatosítani... bárki csinálná, más is teszi, nem meri vállalni, vagy mégis.
mi van a szarkeverőkkel? a pletykás, mocskos szájú emberekkel? ugyanez, csak a rossz változat. nem azt állítom, h ez a jó, hanem ez a középút. de most akkor ebből az jön le, h a jó út az, ha nem csinálsz semmit? ha átlagos vagy, folysz a folyóban, rohadt fadarabként, amely lassan elázik, esetleg kőnek megy, eltörik? előtte kihagytál egy sok jó örvényt, partra akadást, izgalmas zúgókat...
ez a jó? megint csak lófaszt! viszont a pletykásnál jobb, tehát máris az első helyen landol az a meglátás, h csináld a dolgaid akár csendben akár hangosan, de úgy, ahogy akarod, és úgyis te jössz ki jól!
most sms-t kellett írni, és kiestem a menetből.
tech end
Utolsó kommentek